Bathory → Alkotók → Simon Boswell – zeneszerző

Alkotók
Simon Boswell – zeneszerző

Filmzeneszerző. Több mint 80 film zenéje kötődik a nevéhez. Cambridge-ben, a Pembroke College-ban tanult angol irodalmat. Akkoriban még nem sejtette, hogy egyszer még filmzeneszerző lehet belőle. Később egy interjúban azt mondta, hogy a zeneszerző számára a zenei tanulmányoknál sokkal fontosabb az irodalmi műveltség, mert a zeneszerzőnek elsősorban a történet fonalát és gondolatát kell megértenie.

1977-ben elkezdődött a punk rock éra, és Boswell megalapította az Advertising együttest. Zenei produkciókkal azt követően kezdett el foglalkozni, miután kilépett az együttesből. A nyolcvanas években komponált számai közé tartozik például az Amii Stewart, a Nick Kershaw és a Nine Below Zero.

Az olasz popzene számos csillagának albumához szerzett zenét, és egyre több időt töltött Rómában ezekkel a zenészekkel. Rómában találkozott az olasz rendezővel Dario Argentoval is, aki felkérte egyik filmjének zenéje elkészítésére. Így kezdődött Simon Boswell filmzenei karrierje.

Zeneszerzői pályafutása során valamennyi filmes műfajba belekóstolt. Munkái közt megtalálhatóak a kezdeti olasz horrorfilmek, mint például a Phenomena, Stage Fright, az újkori thrillerek, lásd Shallow Grave (Sekély sírhant), Hackers (Adatrablók), a romantikus és pszichológiai darabok Jack and Sarah (Jack és Sarah), Born Romantic (Jóban - rosszban) éppúgy, mint a drámák The War Zone (Háborús övezet) és a fantasztikus filmek Santa Sangre (Szent vér), Photographing Fairies (Csoportkép tündérekről), valamint a klasszikus filmek például a Midsummer Night’s Dream (Szentivánéji álom), Cousin Bette (Betti néni).

A színházi előadás és a hangstúdió sem idegen számára. Szívesen kombinálja az elektronikus és a zenekari hangszereket. Dario Argentón kívül a világ számos további igényes rendezőjével dolgozott együtt, mint például Danny Boyle, Michael Hoffman, Clive Barker és Alejandro Jodorowsky. A filmek készítése során elismert művészekkel (Elton John, Dolly Parton és Marianne Faithful) is dolgozott. A televíziós műfajból művei közé tartozik például a The Lakes felvétel (amelyért BAFTA díjra jelölték) és a Pornography: The Musical. Egyedi projektje közé tartozott a Blink, amely filmhíradókból kiválasztott portrék audiovizuális kompozíciója. Ezeket végtelenített hurkokba rendezték és ezekhez Boswell művei adják a zenei aláfestést.

A Báthory című film zenéjén kívül a legutóbbi munkái közé tartozik egy a Vatikánnal készült egyedi projekt, amelyben Boswell zenéjének kíséretében, szédítően megdöbbentő vizuális jelenetek és hatások mellett idézik fel II. János Pál pápa felszólalásait. Az előzőek mellett jelenlegi munkái közé tartozik egy Ben Kingsley-vel közösen a BBC számára készült alkotás, amelyben egy régebbi Jackanory gyermekműsort dolgoznak fel újból – a Shrek filmhez hasonlóan – háromdimenziós grafikai módszerrel.